Green Magma

Mikor először álltam rajthoz az Ultra Trail du Mont Blanc versenyen feltűnt, hogy a legjobbaknak majd egytől egyig, egy fajta felvarrós kis cimke díszeleg a szerelésén. Az ultratrail futás még tiszta sport. Egyrészt nem hemzseg zsíros szponzoroktól, másrészt a legjobbak sem profik és a dopping is ismeretlen egyelőre. Ezért is volt furcsa ez a kis színes logo a Salomon, Montrail, North Face mellett a futókon. Hazaérve, utána is olvastam mi is ez az ultrafutók körében oly elterjedt termék a Green Magma. Mint kiderült egy bio minősítésű táplálékkiegészítő, amit egy japán tudós eljárása alapján zöldárpa levéből állítanak elő.

Mindenek előtt leszögezem, táplálékkiegészítő téren igen kevés termékben hiszek. Nem tartom helyesnek a bogyókon és porokon történő életvezetést. Vannak fontos kiegészítők, melyek alkalmanként (verseny, regenerálódás, sérülés, betegség) fontos szolgálatot tesznek, de a hétköznapokban a táplálék az, amiből (ha okosan válogatjuk) meg kell oldjuk sportoló szervezetünk igényeit. Fontos a tiszta víz, a minél több jó minőségű zöldség és gyümölcs, a kevés állati zsír és még írhatnék pár hasonló mindenki által ismert közhelyt. Ezek tényleg fontosak, mindennek az alapja. Palacsintán, csipszen, lángoson és kólán nem lehet messzire jutni. Lassan ölnek.

Rendszeresen, egyedül multivitamin készítményt szedek. Egy ideje azonban lehetőségem lett kipróbálni a Green Magmát, hát mi bajom lehet alapon belekezdtem a próbába.

Korunk táplálkozása sajnos nagyon eltér a szervezetünk számára optimálistól, még akkor is, ha megpróbálunk odafigyelve étkezni. Eltolódtak a makroelemek arányai és sok mikroelemet hiányosan veszünk magunkhoz. Véleményem szerint a civilizált ember betegségeinek jelentős része erre a felborult táplálkozási rendre vezethető vissza. Sportolóként pedig nem tud olyan hatásfokon működni a rendszer, mint az arra genetikailag képes lenne, hamarabb fáradunk, lassabban regenerálódunk. Hagiwara úr több száz növényt vizsgált, miből lehetne olyan esszenciát nyerni, ami segítene ezen a felborult egyensúlyi állapoton. Mi az, ami kompenzálja és javítja a civilizációs táplálkozási, életvezetési szokásaink következtében megbillent szervezeti egtyensúlyt. Hosszú, több éves kutatás után, a fiatal, néhány hetes frissen kihajtott árpa zöld levelénél olyan beltartalmi értékeket regisztrált, ami eddig semmilyen más növény nem tudott. Rájött, kimagasló tápanyag, enzim és antioxidáns tartalmánál fogva az árpafű a föld egyik legkiválóbb élelmiszere lehet, ami sokat segíthet az embereknek akik adnak egészségükre.

(árpamező)

A zöld árpa magas az emberi szervezet számára emészthetetlen rostot és cellulózt tartalmaz. Préseléssel azonban, az így nyert lé már mentes ezektől. Ez a lé biológiailag igen aktív.

Mint ahogy az alma is megbarnul a cikkekre vágás után, így az árpalé és elveszti jó tulajdonságainak nagy részét a levegőn és fényben az oxidáció révén. Dr. Hagiwarának olyan megoldáson kellett törnie fejét, ohgy lehetne az árpafű lét tárolhatóvá, szállításra alkalmassá tenni. A megoldást abban találták meg, hogy a levet alacsony hőmérsékleten porították (3-4mp alatt, 39 C fokon, így nem rontva beltartalmát), majd a szemeket maltodextrin bevonattal látták el. A maltodextrin egy szénhidrát, mely elzárja a külvilágtól az értékes beltartalmat, azonban vízbe téve szépen leoldódik a zöldárpa porról és így az ismét aktivizálódhat. Természetesen feloldás után mihamarabb célszerű elfogyasztani, lenyelés előtt néhány másodpecre a szájban megtartva.

Na és miért olyan nagyszerű a zöldárpa? Egységnyi mennyiségre vonatkozatott vitamin és ásványi anyag tartalma jó, de nem kimagasló. Manapság egy db 1g -os multivitamin tabletta többet tartalmaz, mint a 3g os Green Magma adag. Az antioxidán tartalma viszont kiemelkedően magas. SOD (superoxid dismutaz), kataláz,  2’’-0 – Glycolsylisovitexine, béta karotin, szelén a legfontosabbak.

A GM (Green Magma)-ban kimagasló az enzimtartalom is, mint Aspartate Aminotransferase, Catalase, Cytochrome Oxidase, Dnase, Fatty acid Oxidase, Hexokinase, Malic dehydrogenase, Nitrate reductase, Peroxidase, Phosphatase, Phospholipase, Polyphenoloxidase, Rnase, Superoxide Dismutase, Transhydrogenaseamik.

A GM- ben ezenkívül több mint 50 féle ásványi anyag, esszenciális aminosavak és persze a vitaminok is megtalálhatók. Egy 3g-os adag másfél, két adag jó minűségű zöldség/gyümölcs bevitelének beltartalmának felel meg. A GM ból a javasolt napi mennyiség összesen 6-9g éhgyomorra. 

Na igen, itt ez a sok szép és jó. Higgyek benne, vagy sem? Például az antioxidánsok gyomron keresztüli felszívódásának szintjéről még erősen vitatkozik a tudomány. A GM ben igen magas klorofil szint (növények fotoszintézisének kelléke), ami kémiai képlet szerint alig több, mint egy magnéziumnyi különbség választ el a hemoglobintól (oxigénszállítás a vérben) úgyan hasznosítható e az emberi szervezet számára?

Én általában szkeptikus vagyok. Manapság annyi mindent próbálnak eladni, kihasználva az emberek betegségeit, bajait és egészség utáni vágyát, hogy az már durva. Mindennek megpróbálok utánajárni, utánaolvasni, ha van valami új termék a PubMed-en, hogy van e tudományos alapja az állításnak. Dr. Hagiwara több mint 200 kutatást vezetett, vagy vett részt, így messze nem nevezhető kuruzslásnak amit csinál. Így úgy gondoltam megér egy próbát, aztán majd ha magamon érzek valamit akkor ok, elhiszem.

 

És láss csodát...

Jóideig vártuk, hogy a bürokrácián áthaladva itthon is forgalomba kerüljön a termék. Németh Csabi barátomék sokat dolgoztak az ügyért, ő is meggyőződéssel állította, ven ebben a zöld porban valami nagyszerű. Egy hónapja végre kezembe vehettem, elkezdhettem reggeli előtt és este meginni a 3g os adagokat. Két hétig semmi extra nem történt. Ízre nem volt rossz, kicsit spenótra emlékeztető, így sokból nem állt ezzel indítanom és zárnom a napot. Már épp gondolni készültem, hogy na, rajtam már ez sem segít, mikor ezt vettem észre, hogy az eddigi 1.5-2 óra futások nem fárasztanak már úgy le mint eddig. Emeltem hát a futásadon. Még két hét és 2.5-3ó közé emeltem a napi futásaim gond nélkül. Érdekes módon közel sem fáradtam el ennyi futástól, mint az várható lett volna. Ha mondjuk pár hónappal ezelőtt nyomtam néhány két óra fölötti futást egymás után, hát, igencsak jól esett az azt követő pihenő nap. Most meg 2.5-3 órás futásból volt, hogy 5 -öt nyomtam egy héten gond nélkül. Számomra ez elég jó visszacsatolás arról, hogy működik a termék, főleg ha hozzáteszem, hogy az utóbbi időben sajnos közel sem tudtam annyit aludni mint azt megszoktam korábban és igényelné a szervezetem. Életvezetésemben az utóbbi hetekben semmi mást nem változtattam meg, hogy lehetőleg csak a GM hatását, vagy nemhatását tudjam érezni, vizsgálni.

Mondjuk most frankón meghúztam a hajlítóm, így már három napja nem futok, csak a bringa megy, de erős futhatnékom van és jól érzem magam egyébként.

Mindenzt azért írtam le, forduljatok bizalommal a termékhez, a nevem adom hozzá, hogy valami működik benne. Én elég tudatosan élek, táplálkozom. Gondolom egy rendszertelenebbűl, stresszesebb környezetben élő személynél valószínűleg mégjobban üt. Természetesen nem állítom, hogy csodaszeről van szó, bár a rákkutatásban komoly eredményeik vannak a Green Magmával, sőt egyedülálló módon bizonyos növényvédőszereket le tud bontani, ami egyelőre a tudomány számára nem megmagyarázható. A szorgalmas edzést, helyes táplálkozást semmi sem pótolhatja, csak kiegészítheti. Erre viszon a GM tökéletesnek látszik.

Felkértek Csabáék, hogy segítsek a termék bevezető népszerűsítésében sportoló körökben, amihez akkor adtam igen választ, miután magamon is éreztem pozitív hatását. Amiben mi utazunk állóképességi sportok, igen nagy stresszort jelentenek a szervezet számára. Jól jön minden segítség ami nem listás. Termékmintáért látogasd meg a www.greenmagma.hu forgalmazói oldalt. Az ingyenes termékminta bevitele után semmi extrát nem fogsz érezni, hisz a folytonosság szükséges a pozitív előnyök megnyílvánulásához, amihez legalább pár hetet várnod kell. Egy havi adag általában meggyőző szokott lenni ezen pozitívomok megjelenéséhez.  A minta arra jó, hogy megízleld, megnézd, hogy is néz ki a termék. Ami egyébként tablettásított változatban is kapható. A folyamatos bevitel kinek így, kinek úgy nyílvánul meg az egészségében a leírások szerint. Ilyen megjelenő jelek többnyire a több energia, jobb alvás, jobb állóképesség. Szuper méregtelenítő, kisgyerekek, várandósok, cukorbetegek is fogyaszthatják, nem tudok ellenjavallatot mondani. Japánban 30, az USA ban 20 éve van forgalomban, eddig nem tapasztaltak semmilyen mellékhatást, vagy negatív eseményt a GM el kapcsolatban. A megjelenés óta számtalan cég rukkolt már elő hasonló termékkel, a magyar piacon is van néhány, de ezek általában silány utánzatok, kevés hatóanyaggal. Olyasmik ezek, mint a kínai piacon kapható Nike cipő.

Amennyiben a mintát követően, vagy akár most szeretnéd beszerezni írj emailt, rajtam keresztül megteheted. Harminc napra, napi kétszeri adaggal számolva 9eFt ra jön ki a havi adag ára.

Ha bármi kérdésed van a termékkel kapcsolatban, keress meg nyugodtan!

Várlak a Green Magma világában!

Egészségedre!

(Dr. Karine Herry - UTMB győztes, Green Magma nagykövet)

 

Így készül a Green Magma:

Dr. Hagiwara és a Green Magma.